Bemutatkozás

Kedves Mindenki!

Szeretnék bemutatkozni mindazoknak, akik valamilyen megfontolásból úgy döntöttek, hogy követni kívánják egy 27 éves (a diéta végére 28) éves közgazdász végzettségű, korábban izmos, mára azonban saját értékrendje szerint túlsúlyos fiatalember küzdelmeit.
Attila vagyok és szeptemberben fogom megkezdeni a 3. évemet egy doktori iskolában, mint doktorandusz hallgató. Emellett tanítok, fordítok és most már fogyókúrázom is.

De hogyan is jutottam el idáig. A történet régen kezdődik, amikor jelen sorok írója még fiatalabb, sportosabb, sokkal karcsúbb és kifejezetten izmos volt. Ekkor ismerkedett meg élete szerelmével, aki szépsége mellett sajnálatos módon kiváló szakács is. Az első 4-5 évben nem volt különösebb probléma, a korábbi sportolói múlt meggátolta a kilók túlzott felkúszását. Sajnos azonban ez egy idő után már nem segített. A rendszertelen és túlzott étel bevitel és főként a mozgás hiánya oda vezetett, hogy mára a 183 cm mellé 94-98 (mérlege válogatja) kg-os súly dukál, amely sem esztétikailag, sem egészségügyi szempontból nem viselhető el tovább.

Rendkívül sokáig küzdöttem önmagammal egyre távolabbra tolva a most aztán elkezdek diétázni kijelentéseket, de mára (pontosabban tegnapra) eljutottam oda, hogy nem lehetett tovább húzni a dolgokat. Muszáj tennem valamit.

Az ismerőseim diéta választékából végül a 90 napos diétára esett a választásom, mert egy kedves ismerősöm pl. 30 kg-ot fogyott ennek hatására (pedig még egy picit csalt is). Emellett számomra egészségesnek is tűnt. Számomra azért is fontos a helyes diéta megválasztása, mert sajnálatos módon Reflux betegségben szenvedek, így ez külön próbatétele lesz a 90 naposnak. Vajon megfelel-e egy ilyen problémával küzdő ember számára?

Terveim szerint ez egy minden nap jelentkező blog lesz, leírva az aznapi eseményeket, ételeket (receptekkel és esetleg fényképekkel illusztrálva), érzéseimet, gondolataimat.

És hogy miért döntöttem úgy, hogy ezt ki kell blogolni? Jó kérdés. A kutatási területem az online marketing világa, így kézenfekvőnek tűnt, hogy kipróbáljam azt, amiről tanítok. Emellett a leírt ígéretek és azok számon kérhetősége talán segít abban, hogy ne adjam fel.

Minden kedves érdeklődőt köszöntök a blogon, remélem nem leszek teljesen unalmas.

Üdv

Attila

11 megjegyzés:

  1. Szia én csak annyit szeretnék kérdezni hogy mennyi kilótól sikerült megszabadulni a 90 nap alatt? válaszodat köszi. ildiko

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ildikó!

    Ahogy azt a későbbiekben is olvashatod, a 90 nap alatt 14 kilóval lettem kevesebb, de újabb egy hónap elteltével újabb 3, összesen 17 kilótól szabadultam meg.

    Párom (aki egyáltalán nem volt súlyos) is 6-7 kilót adott le a diétám segítése alatt.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Attila!
    Először is gratulálok a szép eredményekhez és ehhez a remek bloghoz!
    Egy helyen olvastam, hogy tízóraira rántottát ettetek pároddal. Szeretném megkérdezni,hogy akkor most szabad vagy nem tízóraizni? Gyümölcs van egész délelőtt, nem? És uzsonnázni lehet?Aztán pedig még aznap teljesen mást ettetek vacsira! Ugyan azt kellene fogyasztani, nem?
    Nagyon tetszenek a receptjeid, bár párban nem igazán értem miért használsz olyan összetevőket, amit aznapra nem kellene?!
    Azért kérdezem ezeket a dolgokat mert nem vagyok teljesen tisztában mindennel és szeretném jól csinálni. 1 hete kezdtem a diétát, eddig 2 kilót fogytam!
    Előre is köszönöm válaszod, segítséged!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Melinda!

    Üdv itt és gratulálok a diéta elkezdéséhez meg az eddig leadott kilókhoz! Remélem, hasznos információkra és receptekre találsz a blogban!
    Engedd meg, hogy válaszoljak a kérdéseidre, annak ellenére, hogy nem én vagyok a kérdezett. :)

    1. Ebédig gyümölcsözni kell, de a 90 nap alatt 2-3 alkalommal, fehérje napon megengedtük magunknak azt a "luxust", hogy tízóraira becsússzon egy rántotta, joghurt vagy kefir.

    2. Uzsonnázni, nem hinném, hogy hiba lenne. A lényeg a mértékletesség illetve, hogy az adott napnak megfelelő dolgot fogyasszunk. Attila általában az ebéd maradékából csipegetett, én ezt az étkezést simán kihagytam, részben, mert a délutáni edzés előtt nem is túl okos ötlet enni, részben, mert nem is voltam éhes.

    3. Ebédre és vacsorára nem kötelező ugyanazt a fogást fogyasztani, az a fontos itt is, hogy az adott napnak megfelelőek legyenek az ételek. A változatosság (no meg a több recept) jegyében, igyekeztem napi két recepttel előrukkolni.

    VálaszTörlés
  5. 4. Mi talán kissé liberálisan fogtuk fel a 90 naposat, nem akartunk görcsösen ragaszkodni a szabályokhoz, ezért fordul elő olykor egy nem teljesen odaillő összetevő (pl. brokkolis-paradicsomos tésztában), de erre igyekeztünk felhívni a figyelmet. (Egyébként itt van még például a gomba-dilemma. Van aki, kizárólag fehérje napon fogyasztja, míg találkoztunk, olyan 90 napos szak- és szakácskönyvekkel, amelyek semlegesnek vélték és fehérje, keményítő, szénhidrát nap is felhasználták. Mi ez utóbbi mellé tettük a voksunk.) De szerintem az ilyen kisebb „kihágások” miatt nem fordult meg a fejünkben egy percig sem, hogy feladjuk és így is kitűnően működött a dolog.

    Remélem, mindenre sikerült választ adnom. Ha újabb kérdések merülnének fel, tedd fel őket!
    Végül szeretném a figyelmedbe ajánlani ezt a linket: http://mindmegette.hu/forum/topic/8 itt több 90 napos diéta fórum is van.

    További kitartást és fogyó kilókat! :)

    VálaszTörlés
  6. Szia Judit! Nagyon köszönöm, hogy szántál rám időt és válaszoltál! Igen, lenne még egy kérdésem: Ebédre levest főételt és még desszertet is ettetek? Nem sok az egy kicsit? És a levest azt ebéd után kell enni 2 dl-t ha jól tudom!!?
    Nagyjából, de csak nagyjából tisztában vagyok a diéta fő irányvonalával, csak az zavart meg, hogy a neten rengeteg ellentmondásba ütköztem. Mindenki hozzátesz és elvesz belőle, vagyis a szakszerű diéta leírást azt hiszem sehol nem találtam meg! Egyetértek, hogy nem szabad minden szabályhoz vaskalaposan ragaszkodni, én is kialakítanám a saját ízlésem és igényemhez való diétát, de amíg nem tudom rendesen az alapszabályokat, addig nehéz! Esetleg tudnál, tudnátok javasolni szakkönyvet, ahol le van írva rendesen a diéta (mit mikor szabad, mit nem) vagy esetleg leírnád nekem ti honnan tudtatok róla! Nagyon köszi!
    Melinda

    VálaszTörlés
  7. Most sajnos muszáj mennem dolgozni, de este 8 körül itt leszek és mindenre válaszolok majd, ha gondolod, interaktívan is beszélhetünk például MSN-en vagy skype-on. (alastorta@index.hu)

    VálaszTörlés
  8. Szia Judit! Sajna nem érek rá ma! Esetleg máskor! De megköszönök minden segítséget! Közben még többet olvasva a recepteket és leírásokat még egy kérdés felmerült bennem: vajon szénhidrát napon lehet tojást enni? Szinte minden tésztában benne van alapanyagként, édességben, stb..! De akkor kérdem én, hol itt a szétválasztás! Ezt ti is írtátok úgy a 32-33. nap körül, szénhidrátnapon bundás kenyeret vacsiztatok, de nem voltatok biztosak benne, hogy lehet-e enni tojást szénhidrát napon! Viszont az a sok süti, pizza tészta, lángos, smarni, mind tele van tojással!???
    Mihamarabbi beszélgetésben bízva :-))))
    Melinda

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Írtam egy bejegyzést, mert azt hiszem fontos kérdéseket tettél fel, amiket célszerűnek tartottam a blogban is tisztázni. :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon köszönöm a segítséget! Teljes gőzzel előre!!!
    Melinda

    VálaszTörlés
  11. Kitartást és sok sikert! Aztán, ha van egy kis időd, számolj be, hogy hogyan állsz! :)

    VálaszTörlés