37.-38. nap (gyümölcs és fehérje)

37.nap (2010. augusztus 15. vasárnap)

A mai nap is futással kezdődött. A rendkívüli páratartalom mellett megtett penzum végére rettenetesen elfáradtunk.

A nap ezen felül eléggé eseménytelenül múlt el, leszámítva Eszti számítógépének 3-4 órás javítását.
Nem tudni, hogy az időjárás, vagy más miatt-e, de az eddigi messze legnehezebb gyümölcs napot tudjuk magunk mögött. Még az is felmerült bennünk, hogy a diétát megszegve rendelünk egy pizzát, de végül sikerült erősnek maradni.

38. nap (2010. augusztus 16. hétfő)

A nap a lassan szokásosnak mondható futással indult, csak ezúttal Judit reggeli edzése miatt, nem 8-kor, hanem fél 8-kor mentünk ki. Mint kiderült ez remek ötlet volt, ugyanis kb. 8:15 felé már szinte tűzött a nap, ami eléggé demoralizáló volt, ennek ellenére talán mégis csak ma ment legjobban a futás, ráadásul jól is esett.

Sajnos azonban délután elkezdett fájni a térdem és az izmaimmal sem volt minden rendben. Azzal eddig is tisztában voltam , hogy a térdeim nincsenek túl jó állapotban, így azt gyanítom, hogy talán picit túlerőltettem őket (már mint az izmaimat). Még nem vagyok benne teljesen biztos, de holnap pihentetni fogom és meglátom mi lesz. Nagyon nem szeretném abbahagyni a futást, mert a 14 napos stagnálás után végre újra elmozdult a mérleg, ami rendkívüli örömmel töltött el.

A nap viszonylag eseménytelenül telt, mivel végig azon dolgoztam, hogy a nem kis terjedelmű fordításom véglegesítsem.
De akkor térjünk is át az étkezésekre, hiszen az itt a lényeg.

Visszatértünk a fehér húsokhoz, pontosabban a csirkemellhez. 1 kg-ot vásároltunk belőle, ami kétszeri étkezést jelent két fő részére. Az elkészítés módja ugyan változó volt, de a köret mindkét esetben görög saláta volt. Ebédre a salátának megfelelően egy görög fűszeres csirkemell dukált, míg vacsorára egy mennyei mézes-mustáros csirkemell került elfogyasztásra.

És ne feledkezzünk meg az isteni Latte Macchiatoról.


Görög fűszeres csirkemell görög salátával

A csirkemell elkészítése kifejezetten egyszerű. Amennyiben van rá időnk, úgy készítsünk a kockára vagy csíkokra vágott mellnek egy olívaolajas-görög fűszeres pácot és hagyjuk állni benne pár óráig. Ezután a pác felhasználásával süssük szép ropogósra.

Mielőtt ezt elkészítjük (de lehet utána, vagy közbe is), csináljuk meg a görög salátát. Na már most, mi egy kicsit érdekes salit készítettünk, ugyanis felhasználtunk hozzá egy kis tofut (ettől lesz kínai) és jó pár darab kapribogyót (innen ered a mediterrán mivolta - tudom, hogy Görögország is mediterrán, de nem egyértelmű, hogy hol honosították először ezt a Kaukázus térségéből származó növényt).



Hozzávalók:
Lila hagymauborka
olíva bogyó
feta sajt (vagy feta jellegű sós sajt)
paradicsom
füstölt tofu
kapribogyó






Mézes-mustáros csirkemell

Hozzávalók (2 személyre):
0,5 kg csirkemell
1 közepes fej vöröshagyma
2 ek méz
fél ek mustár
3dl főzőtejszín
olíva olaj, só
bors

A hagymát olajon megpirítjuk, majd hozzá adjuk a kockára, vagy csíkokra vágott csirkemellet. Rákanalazzuk a mézet és megkaramellizáljuk. Hozzáöntjük a tejszínt, sózzuk, borsozzuk, hagyjuk egyet forrni, végül hozzáadjuk a mustárt, majd kb. 10 perc alatt készre főzzük.


Salátával vagy normál esetben rizzsel tálaljuk és rendkívül jó ízűen fogyasztjuk, mert isteni!!!!



MÉRLEGELÉS

A
mai napon átestem a szokásos mérlegelésen, de valamiért eddig nem nagyon osztottam meg. A lényeg, hogy az első két hétben rekord sebességgel kúszott le 5 kiló, ami után sokáig stagnált a súlyom 90 kilogrammon.
Ennek azonban szerencsére vége és az elmúlt 4 napban 1 kilóval lettem könnyebb, így most ennyi vagyok, és ennek nagyon örülök




Üdv

Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése