70.nap szénhidrát

2010. szeptember 21. (kedd)

A mai nap eseményei még a legkisebb mértékben sem mondhatók izgalmasnak.
A reggeli kelés után bementem a könyvtárba, mivel szükségem volt pár könyvre a Szekszárdi gyakorlatok összeállításához. A könyvtár után beugrottam a Duraku pékségbe, ahol megvettem a napi ennivaló adagot, ami 4 csurgatott sós kifliből és 2 db sajtos perecből állt (vagyis fejenként 2 kifli és 1 perec). Ezeken felül a nap folyamán mindössze egy kocka étcsokoládét ettem, így aztán valóban nagyon kevés kalóriát vettem ma magamhoz, úgyhogy nagyon reménykedem benne, hogy sikerül visszahozni azt a 83,5 kilót csütörtökig. Amúgy tulajdonképpen minden reggel mérem magam és a lényeg, hogy ezt a mostani 84 kilót stabilan tartom. De azért nem bánnám, ha az elkövetkezendő 3 hétben sikerülne még 3 kilót lefaragni. A végső cél továbbra is a 80-81 kiló lenne, ami pedig már olyan közel van.
De akkor vissza a mai naphoz. Azt hiszem büszke lehetek magamra, mert ugyan jó néhány órámba beletelt, de egy" hejre" kis lapot rittyentettem a Magyar Tudományos Akadémia Marketingtudományi Bizottságának (mármint amennyire ezt a lehetőségeim engedik). Ráadásul kitaláltam valamit, ami meglehetősen pozitív fogadtatásra talált a vezetőség körében, így a jövő hétfőn útjára indul a Bizottsági hírlevél szolgáltatás, amely remélhetőleg mindenki megelégedésére fog válni. Akit esetleg érdekel a honlap, a címe www.marketing.org.hu.

Holnap folytatódik a 90 napos diéta és a blog.

Üdv

Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése