73.nap keményítő

2010. szeptember 24. (péntek)

A mai napon nem sikerült eljutni a fizikoterápiára, mert viszonylag későn feküdtünk és nem éreztem túl jól magam reggel , plusz mivel 2 óra vezetés mellett, 4 óra oktatás várt még rám, így inkább ráhúztam 2 órát az alvásra (amúgy szerintem ez egy jó döntés volt).
Szekszárdi csoportom, amúgy nagyon kellemes meglepetést okozott ma a hozzáállásával és az elvégzett munkával. Ügyesek voltak (mármint a legtöbben).
A napom ezek után is elég eseménydús volt. Este Alumni találkozó volt Somló és Zsűri koncerttel. Végül pedig itthon tartottunk egy valóban mini "házibulit" Csillával és Gyurival.
Ami a mai étkezéseket illeti este fél 10-kor jöttem rá, hogy tulajdonképpen semmit nem ettem egész nap, így a többiekkel nagy egyetértésben rendeltünk egy pizzát. Igaz, ez nem a megfelelő étel a mai napon, de tényleg nem ettem semmit, szóval bocsánatos bűnnek számít 2 szelet pizza.

Holnap folytatódik a 90 napos diéta és a blog.

Üdv

Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése