76. nap fehérje

2010. szeptember 27. (hétfő)

Ismét eljött a hét első napja, így a korábbi 2 héthez hasonlóan ma is fél 7-kor keltem és elmentem fizikoterápiára. Miután visszajöttem, jelenlétemmel segítettem az ebéd és vacsora elkészülését, majd az előbbi elfogyasztása után, bementem az egyetemre órát látogatni. Hazajövet meleg váltás Judittal, félóra kutyaséta, majd munka egészen este fél hétig. Ekkor újabb fél óra kutyaséta következett. Miután Judit hazaért filmet néztünk és végül álomra szenderültünk. Ilyen volt ez a hétfő. A mai ebédünket nem volt túl nehéz elkészíteni, mivel félkész kaját ettünk. Bizony néha ilyet is lehet, sőt, ha az ember megfelelő minőségű fagyasztott élelmiszerre lel, akkor szinte kötelező is. Szóval ma ajánlani fogok két félkész terméket a Lidl nevű áruház kínálatából. A vacsora pedig nem volt más, mint Fasírt, mégpedig tejfölös uborkasalátával és sajttal.


Provance-i garnéla görög grill sajttal

Hozzávalók (2 személyre):
1 doboz fagyasztott provance-i ízesítésű garnála rák a LIDL üzletből
1 doboz görög grill sajt szintén a LIDL üzletből.





Az elkészítés rendkívül egyszerű. A kibontott rákot forró serpenyőbe helyezzük, majd kisütjük. A sajtot pedig ugyanezen serpenyőben szintén pirosra sütjük. Salátával esetleg ahogy csak mi is, koktél paradicsommal ehetjük. A görög grill sajtról csak annyit, hogy eredeti árán igencsak drága (800Ft/25 dkg, vagyis 3200 Ft/kg), de leárazások idején fele árért érdemes venni 5-öt és mehet is a fagyasztóba, ahol nagyon szépen elvan.



Fasírt

Hozzávalók (2 személyre):
0,5 kg darált sertéshús (lapocka vagy comb)
2 zsemle
2 tojás
1 ek só
1 tk pirospaprika
1 tk bors
3 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma kis kockákra vágva (lehet reszelni is, de mi ropogósan szeretjük a hagymát)
zsemlemorzsa (mert így az igazi)
olaj

A darált húshoz hozzáadjuk a megmosott tojásokat,és a tejbe vagy vízbe áztatott,majd kinyomkodott zsemléket (vagy kenyeret).Ízlés szerint fűszerezzük sóval,borssal,zúzott fokhagymával,p.paprikával,majd jól összedolgozzuk a masszát.Vizes kézzel gombócokat formázunk belőle,majd enyhén meghempergetjük zs.morzsában.Ezután olajban pirosra sütjük,majd papírtörlőre téve lecsepegtetjük a felesleges zsiradékot.(Nem kell túl nagy lángon sütni,mert akkor a külseje megég,a közepe pedig nyers marad.Akkor jó,ha kettétörve a közepe nem rózsaszínű.)
Lehet készíteni töltött fasírtot is,a fenti masszából a következő képpen:kizsírozunk,vagy olajjal kikenünk egy sütőlemezt vagy tepsit és a masszát rátéve megformázzuk.(Olyasmi formájúra mint az őzgerinc sütőforma.)Néhány tojást keményre főzünk és belenyomkodjuk a masszába egymás után,amilyen hosszú a fasírozott,majd ismét megformázzuk a masszát.Ezután alufóliával letakarva sütjük,mikor már majdnem jó,akkor levesszük a fóliát,és a tetejét pirosra sütjük.Ha kihűlt,szépen szeletelhető,és a fasírozottban szépen mutat a főtt tojáskarika.(Lehet virslit,vagy kolbászt is belesütni a fasírtba,esetleg variálni a főtt tojással.)


MÉRLEGELÉS

Újra szép nap virradt ránk, ugyanis ma reggel (igaz a torna után, viszont WC előtt) ismét fél kilóval kevesebbet mutatott a mérleg, vagyis a súlyom:





Holnap folytatódik a 90 napos diéta és a blog.

Üdv

Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése