88. nap fehérje

2010. október 10. (vasárnap)

Ahogy azt az előző napnál is írtam, ma ebéd meghívásunk volt Juditékhoz. A reggel egy elég késői keléssel indult, majd egy rövidke Marshall séta után én befejeztem a tegnapi munkámat, ami után el is indultunk a helyszínre. Mivel fehérje napunk volt, ezért ezúttal nem jelentett gondot a fogyasztás (magam részéről fogyasztottam is bőséggel). Az ebédünk húslevesből, egy nagyon finom gombás-tejszínes halból, sült csirke és pulyka "darabokból", vegyes salátából, grillezett zöldségekből, valamint sült birsalmából és sima almából állt (mindenki azt vehetett, amit csak akart). Nekem sikerült a csirkén kívül mindenből ennem. A desszert a Judit által négy nappal ezelőtt is elkészített Madártej volt (na persze nem ugyanaz).

A vacsoránk tulajdonképpen kétfelé oszlott. Kb. este 6 körül ettünk egy isteni hideg szilvakrémlevest, majd később én sült lecsókolbászt sajttal, míg Judit az otthonról hozott csirkemellet és sült almát ette.



Hideg Szilvakrémleves

250 g magvaváló szilva
1dl főzőtejszín
2dl natúr joghurt
1 cirom reszelt héja és leve
fahéj
3 ek. méz (aki édesen szereti az tehet bele többet)




A szilvát félbevágjuk, kimagozzuk. Egy edénybe beletesszük a mézet a citromlével, lassú tűzön folyamatosan kavargatva meglangyosítjuk. Hozzáadjuk a szilvákat és 10 percig főzzük. Megszórjuk fahéjjal és citromhéjjal és felöntjük a tejszínnel. Ezután botmixerrel vagy turmixgéppel összeturmixoljuk és belekeverjük a joghurtot. Hidegen, főzött tojásfehérje habbal vagy tejszínnel tálaljuk.


MÉRLEGELÉS

Természetesen ez ma is volt, de nem volt szívem lefényképezni az eredményt. A lényeg, hogy az évfordulós kajálásnak meg lett az eredménye, ami szerencsére csak az öt nappal korábbi első gyüminap utáni eredményt, vagyis 82 kg-ot mutatott. Továbbra is cél a diéta végére a 80-81 kiló (ami persze kb. 82 kg-os "normál" súlyt jelentene).

Holnap folytatódik a 90 napos diéta és a blog.

Üdv

Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése