112. nap Fehérje és Keményítő napi receptek

2010. november 3. (szerda)

A mai nap különlegessége, hogy az általam bemutatásra kerülő 3 recept valójában csak kettő, de a 90 napos diéta miatt három részre kellett szedni.

Az első recept a már korábban is ígért kolbásszal (vagy kolbász hússal töltött) sertésszűz, míg a másik egy csülkös babgulyás receptje, amit külön, főtt-füstölt csülökként és csülkös babgulyásként fogok "tálalni".

Az eltelt napjaimról csak annyit, hogy a hétvégi dőzsölés után sem állt meg az élet, igyekeztem továbbra is tartani magam a napi 4-szeri kis mennyiségű étkezéshez, de tartok tőle, hogy a kis mennyiséget nem mindig sikerült betartanom. Majd a szombati mérlegelés megmutatja mennyire.
Ami az edzéseket illeti, azokat szorgosan folytatom. Szombaton-hétfőn és ma reggel is voltunk futni, emellett vasárnap és kedden is tornáztam a fitt-labdán. Így talán beleférnek a nagyobb adagok (bár a mozgás mennyiségileg továbbra sem túl sok. Ha futunk is, akkor kb. 1 óra, futás nélkül meg 30 perc). De akkor jöjjenek az étkek:


Kolbásszal töltött sertésszűz

Hozzávalók:
egy sertésszűz (kb. 30-40 dekás)
egy rúd kolbász
2 ek. zsír




Mit ne mondjak, nem egy bonyolult recept. A sertésszüzet mélyen felszúrjuk, majd beletoljuk a kolbászt (itt kéretik nem perverz dolgokra gondolni). Ezután az egészet egy serpenyőbe, zsírpárnára helyezzük és 150 fokon kb. egy órát sütjük.

Természetesen nem ez a legfinomabb módja a kolbászos sertésszűznek, hanem az, ha a disznóvágás idején a kolbászhúst eleve beletöltjük a szűzbe. Aki szeretné otthon is így elkészíteni az keressen a neten olyan kolbász receptet, amely számára megfelelő és azzal töltse meg a húst. A mi kolbászunk egy különleges mangalica-vaddisznó hibridből készült, ami (számomra) különlegesen finom.


Füstölt-főtt csülök

Hozzávalók:
Kb. 1 kilós füstölt hátsó csülök
2 babérlevél
2 gerezd fokhagyma
10 egész feketebors
víz

A csülköt egy mély lábosba tesszük és felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje. A fűszereket beleszórjuk a vízbe, vagy egy teatojásba és úgy tesszük a vízbe. Ezután alacsony lángon (elektromos tűzhelyen 3-as fokozat) kb. 2-3 óra alatt puhára főzzük (tűpróba). Friss zöldségekkel, salátával, a csülök levében főtt tojással, mustárral és/vagy tormával ehetjük (meg ugye hivatalosan lehet enni egy szelet kenyeret is, bár mi nem szoktunk meg mit ne mondjak jobb is kaláccsal...:D).



Csülkös babgulyás


Hozzávalók:
Az előzőekben leírt csülök levének a kb. fele
A csülök csontja és némi bőr
1 konzerv bab
0,25 kiló sárga és fehér répa vegyesen

pirospaprika



A csülök levét felöntjük vízzel. Beletesszük a répákat, sózzuk. Amikor a répa megpuhult, beletesszük a babot, majd alacsony lángon 10 perc alatt készre főzzük. A konzerv bab előnye, hogy nem kell beáztatni, de szárazbab esetén előző este, vagy vacsora esetén reggel áztassuk be. Vannak, akik rántással szeretik, de mivel keményítő napon fogjuk fogyasztani, így azt ezúttal hagyjuk ki belőle (a kép csak illusztráció, abban találunk csülök darabokat).

Fontos: A maradék csülöklevet ki ne öntsük, mert lefagyasztva is jó lesz még akár egy lencsefőzelékhez akár egy leveshez...

Ennyit mára.

Hamarosan folytatódik a 90 napos diéta blog.

Üdv

Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése