Pórékrémben sült zöldségek

Most, hogy Attila  napközben 9-10 órát is távol van, sokszor készítek olyan ételeket, amiket magával vihet, hogy munka közben is egyen főtt ételt. Szerencsére az egyetemen minden adott, van hűtő és mikro is, így csak dobozolnom kell a finomságokat. 

Pórékrémben sült zöldségek

1 nagy szál póré
3 db sárgarépa
1 fej brokkoli
1  kávéskanál szódabikarbóna
ízlés szerint só
ízlés szerint szerecsendió
olívaolaj
3 evőkanál étkezési keményítő

A sárgarépákat felkarikázzuk és kevés olívaolajon megpároljuk.
A brokkolit rózsáira szedjük, majd lobogó, sós-szódabikarbónás vízben 1 percre megmártóztatjuk.
Kiolajozunk egy hőálló tálat,  beletesszük a brokkolit és a répát.

A pórét felkarikázzuk, olívaolajon megpirítjuk. 2 dl brokkoli főzőlét öntünk hozzá, ízesítjük szerecsendióval és sóval. Turmixgépben vagy botmixerrel segítségével krémesítjük, visszatesszük a tűzre és lassú tűzön besűrűsítjük a keményítővel, majd nyakon öntjük vele a zöldségeket.

200 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük.

2 megjegyzés:

  1. Nem nagyon szoktam fórumokra/blogokba írni, de most el kell mondanom, hogy már csomószor megcsináltam ezt az ételt, és nem tudom megunni:) Természetesen a 90 napost gyűröm, ezerrel, és szerencsére a zöldségeket kifejezetten nagyon szeretem. A mai napra nem volt brokkolim, így a répa mellé fagyasztott borrsót tettem. Akartam venni hulala (nővényi) tejszínt, hogy változtassak kicsit a recepten, és kapribogyót is terveztem beletenni, de sajna nem kaptam hulala-t. Így maradt az eredeti, a pórés-keményítős "szósz", viszont beletettem a kapribogyót is (izgultam, hogy passzolni fog-e a szerecsendióval), és nagyon nagyon finom lett! Szóval köszönöm az alap-ötletet, azt hiszem, még sokáig fogom elkészíteni ilyen-olyan variációkban. Ibolya

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ibolya!
      Örömmel olvastam a hozzászólásod, különösen amiatt, hogy nem ragaszkodsz a recepthez, hanem továbbgondolod azt! Mindenképpen kipróbálom a kapribogyóval és a hulala is remek ötletnek hangzik, amúgy is régen volt már nálunk, ideje lesz újra elkészíteni. :)
      További sok sikert a diétához!
      Üdv, Judit

      Törlés